2014. november 6., csütörtök

Fireproof

Sziasztok! :) Meghoztuk életünk első sztoriját, melyet megpróbáltunk ketten írni, reméljük sikerült is, és tetszik nektek. Nyugodtan kommenteljetek hideget, meleget, mi ezt csak építő kritikaként fogjuk felfogni. Nemsokára olvashatjátok a következő történetet, amit már kérésre jön.^^


Hát ez is bekövetkezett. Ősz van,ami annyit tesz, hogy vége a Where We Are turnénak, és jó barátaim, a(z) One Direction, szünetet tartanak. A körutazás utáni pihenés első napját-szokás szerint-egy kisebb ,,banda bulival'' akarják tölteni, amelyre én is mindig hivatalos vagyok, mint legjobb barát. 

***

Az utolsó simításokat végeztem magamon, mikor megszólalt a csengő, ami fuvaromat jelezte. Gyorsan leellenőriztem magam a tükörben, megigazítottam a hajam, majd felkapva a fekete magassarkúmat lerohantam. Miután felvettem a lábbelimet kiléptem a küszöbre, gondosan bezártam az ajtót ,s az autóhoz érve beültem. Ahogy elhangzott a cím, a sofőr gyors iramban hajtani kezdett, így körülbelül negyed órán belül a hatalmas villa ajtaja előtt álltam, és vártam, hogy kinyissák.
Perceken belül a kócos hajú Harry fejét láttam meg vigyorogni.
-Szia (T/N)! Végre ideértél!-vont szorosan a karjaiba.
-Mi? Megjött (T/N)?!-hallottam meg Niall boldog hangját, hamarosan pedig a maradék 3 fiú is megjelent. Mindannyian egy széles mosoly kíséretében átöleltek, beinvitáltak a nappaliba, leültünk a kanapéra. Harry volt az egyetlen, aki a konyhába sietett,majd pár üveg szesszel tért vissza közénk,  amiket aztán az asztalra helyezett és helyet foglalt a jobb oldalamon. Mindannyian egyszerre nyúltunk a vodkákért. Még szerencse, hogy nem csak egy volt, mert ezek képesek lennének verekedést rendezni. Nem telt bele fél óra, még a később hozott pálinkás ibrikek is teljesen kifogytak.Az alaposan becsiccsentett, kissé szédelgő állapotban levő Niall elszólta magát.
-Mutassuk meg neki a ,,Fireproof''-ot,  srácok! -szemei felcsillantak az izgalomtól. - Annyira kíváncsi vagyok mi a véleménye ró.. -döbben le, mikor rá jön, mit is mondott és kezét a szájára tapasztja. 
Értetlen tekintetem elárulhatta nekik, hogy fogalmam sincs mégis miről van szó. A sztárok körülöttem pedig haragosan meredtek Niallre,ám hamar megadták magukat és pillanatokon belül meghallottam egy dal kezdő aktusait. Ahogy füleltem a zenét néha  nevetés szakadt fel belőlem 1-1 félreérthető mondatrészen, amit a fiúk csak egy széles, perverz vigyorral nyugtáztak a végén.
- Szinte rögtön gondoltam, hogy máshogy fogja értelmezni az egészet. Hiszen az én édes kis hercegnőm. -szólalt meg Louis kacagva és ahogy rápillantottam meghúzta a szemöldökét. Édesen kuncogva túrtam tincseim közé.
- Felizgatott azzal, hogy mikre képes gondolni.  - suttogta maga elé az ír gyerek. Ennyi kellett,  a mécses eltört, s az ezt követő minutumban már csak azt vettem észre, hogy Zaynnel mohón faljuk egymás ajkait miközben a másik 4 srác vággyal telve kapkodta le testemről a vékony ruhadarabokat.
Egy-egy meleg kezet éreztem a melleimre simulni, mire egy halk morgást fojtottam el a fekete hajú fiú ajkaiban. Zayn féloldalasan elvigyorodott, egyik kezével végigsimított már csupasz derekamon, szabaddal kigombolta a nadrágját, kiszabadította a szerszámát és megfogta csuklómat, majd a büszkeségéhez húzta. A tudat, hogy hamarosan ez a hatalmas ékesség lesz bennem, nyögésre késztetett. Hallottam, hogy körülöttem az összes srác halkan sóhajtozik,s mikor kinyitottam szemeimet, oldalra döntöttem a fejem, sunyi mosoly ült ki arcomra. Ami elém tárult nem volt más, minthogy a négy félisten önmagát kezdte el kényeztetni, Liam viszont nem bírta sokáig. Hirtelen egy erőszakos, mégis gyengéd mozdulattal a hajamba markolt és farkát a számhoz nyomva kényszerített, hogy ajkaimmal kezdjek munkálkodni férfiasságán, 
miközben Zayn-en már ütemes tempóban mozgattam kezem. 
Ahogy számba csúsztattam Leeroyt ajkai elnyíltak egymástól, pupillái kitágultak, szemhéjai pedig mogyoróbarna íriszeire telepedtek. Hangot adott élvezetének a fekete hajú Adonisszal együtt. Tudatában lenni annak, hogy két ilyen csodálatos srác miattam volt izgalmi állapotban.. Fenomenális. Az élményt még Niall is fokozta, ahogy felállt a helyéről, odasétált hozzám, leguggolt mellém és ujjaival hamar megtalálta legédesebb pontomat.
Nem tudtam uralkodni a testemen. Önálló életre kelt. Ajkaimat hangos nyögések hagyták el, amelyeknek végpontja Daddy-Direction farka volt. Niall ügyes, vékony ujjai folyamatosan izgatták csiklómat és hamarosan megéreztem valaki leheletét is bejáratomnál. Az illető nem várt, rögtön nyelvét dugta fel nekem. Észrevettem göndör haját a combjaim között, így megbizonyosodtam róla, hogy Harry az a huncut, aki bennem van.
 

Torkomból hangos sóhajok és nyögések törtek fel,ami miatt kevésbé tudtam tevékenykedni Liamen, őt ez mégis hamar a csúcsra juttatta és már csak azt vettem észre, hogy Lou büszkesége cserélt helyet övével. Hamarosan pedig Zayn a mellkasomra élvezett és nyomott egy forró csókot a nyakamra hálaként.  Ekkor úgy éreztem nem kapok levegőt, elrántottam Loutól a fejem és egy hatalmas nyögéssel élveztem Harry nyelvére és Niall ujjaira. Éreztem, hogy Styles alaposan lenyalja élvezetem bizonyítékát.
 Lou ragadta meg a karom és felrántott.
-Enyém lesz az a megtiszteltetés, hogy elsőként fogom elfoglalni azt a forró, szűk kis puncidat. Ugye tisztában vagy vele?-suttogta a fülembe szexin, mire én csak bólintani tudtam. 

Tommo a combom alá nyúlt, megfeszítette bicepszeit, megemelt, én a nyaka köré fontam a karjaimat és a derekára lábaimat, hogy megtartsam magam, ő pedig lassan ráengedett méretes ,,szeme fényére'', mely mind a kettőnkből hangos nyögést váltott ki.
-You feeling something deep inside.-halkan,vigyorogva énekelte a dal egyik sorát, kicserélve a megfelelőre a személynevet. 

Valaki ekkor a fenekemhez pozicionálta magát. Ahogy hátrapillantottam Liam vigyorgó fejével találtam szemben magam. 
-Gyönyörűségem, mehet?-suttogta a fülemhez hajolva, miközben kezével már szétfeszítette popsimat, hogy be tudjon hatolni. 
Mikor megkapta a beleegyezésem megkérte valamelyik fiút, hogy kenjen be síkosítóval, majd lassan belém hatolt. Hangos, fájdalmas sikoly hagyta el a számat, ahogy életemben először megérezhettem valakit magamban análisan is. Lou megcsókolt nyugtatásképp, míg a barna szemű fiú csak a nyakam kezdte el csókolgatni. Mikor szóltam nekik, hogy mozoghatnak nem kellett őket kétszer kérni. Mind a ketten teljesen összehangolva, egyszerre kezdtek el pumpálni engem. Szám "o" betűt formált, fejemet az előttem álló legidősebb fiú vállának döntöttem,szemeim lecsukòdtak, szívverésem felgyorsult, minek hatására pulzusom is az egekbe szökött. 
'Miért pont én? Miért engem akarnak a fiúk? Hiszen nem vagyok valami modellalkat, és az Istenért, barátnőjük van!' - gondolkoztam el, miközben csak annyit éreztem, hogy egyre hevesebb tempót diktálnak, ajkaikat pedig hangos, férfias morgások hagyják el. 
Az agyam nem tudott kapcsolni,a számat maguktól hagyták el a hangos nyögések és halkabb sikolyok. Nem tudtam irányítani a testem. Kezeim maguktól túrtak a fiúk hajába, karmolták Lou kidolgozott hátát, néha Liam mellkasát, ha elértem. Percek múlva éreztem, hogy elmémet elborítja az édes, mámorító érzés, amely a mennyország kapujáig tuszkolt. Ajkaim maguktól nyíltak szóra.
-Louis, Liam! Basszameg, elmegyek!-sikítottam teli torokból a fiúknak. Hátam megfeszült, Belemarkoltam Louis hajába, fejemet pedig Liam vállára vetettem hátra, miközben örömnedvem végigfolyt Tommo eres, vastag férfiasságán. A fiúk hamar követtek, forró spermájukat belém eresztve. /Mázli, hogy szedek tablettát./
Liam lassan távolította el belőlem magát. Miután ezt Lou is megtette letettek a földre. Lábaim enyhén remegtek, ám hamar támaszra találtam a fekete hajú fiúban, aki megfogta a derekam és a kanapéhoz húzott. Lefeküdt a puha bútorra, megfogta a csípőm, maga fölé rántott. Tudtam mit akar. Lassan ráereszkedtem férfiasságára,ekkor megint éreztem valakit a fenekemnél. Hátrapillantottam és két, gyönyörű, kék szemmel találtam szemben magam, elég közelről. Megfogta az arcom és megcsókolt, ahogy belém tolta forró makkját, majd további részét is. Hangosan belenyögtem a csókba.

Ezután viszont nem volt kegyelem. Mind a ketten, mint egy rossz kurvát úgy kezdték ostromolni belsőmet. Hangosan nyögtem, volt mikor szinte ordítottam az élvezettől. Isteni érzés volt ezt a két félistent is magamban tudni. Nem sokkal később -köszönhető ez a már izgatott állapotban lévő keményedésüknek - egyszerre élték át a gyönyör pillanatait, engem viszont nem hagytak elmenni.
Lehúztak magukról, majd megcsókolták a homlokom. Fáradtan, teljesen kiszolgáltatottan ültem fel az ülőalkalmatosságon, a fiúk féloldalasan, bágyadtan rám mosolyogtak.
 -Ezt meg kell majd ismételnünk...-mutatta meg fehér fogait Zayn, majd Liam-mel, Lou-val és Niall-el együtt nyugovóra tértek saját szobájukban. 
A göndör hajú fiú csak nézett rám, és álló dákóval közeledett felém.
-Harry... feltétlen muszáj?-nyöszörögtem erőtlenül. 
-Igen (T/N). Muszáj-nézett rám komoly tekintettel. 
'Mintha meg lennél sértődve, Styles.'-gondoltam magamban. 
Harold a lábaim és a hátam alá nyúlt, felemelt a karjaiba menyasszony stílusba. Karjaimat a nyaka köré fontam. Felvitt a szobájába, ott befektetett a puha, meleg ágyába, majd fölém emelkedett. Némán térkepezte fel arcvonásaimat, figyelte szemeimet, majd lehajolt és megcsókolt, meglehetősen gyengédebben, mint a többiek. Kezei végigsiklottak testemen, végül combjaimon állapodtak meg, lassan széthúzta azokat és bepozicionálta magát. 
Óvatosan csúsztatta belém péniszét, s egyből mozogni kezdett. Mindkettőnk beszélőkéjét nyögések és morgások hagyták el. Hol kisebbek, hol nagyobbak.  Harold Istent megtagadó csípőmozdulatokkal juttatott minket a csúcs felé. Alhasamban épülni kezdett valami, a pillangók életre keltek és röpködtek.
-Harry! Azt hiszem el fogok menni!-sikoltottam.
-Gyerünk, Szerelmem. Élvezz ide nekem!-nyögte a nyakamba.


Nekem ennyi kellett. Falaim kitágultak és ismét hagytam, hogy hatalmába kerítsem a jól ismert érzés . Lehunytam szemeimet, halkan zihálva fordítottam el a fejem. Miután ő is elélvezett ledőlt mellém és átkarolta a derekam.
-Olyan voltál mint egy sértődött kis nyuszi- mondtam a szemébe nézve. A pia elvette a gátlásaimat és a gondolataim csak úgy futottak ki a számon.
-Még jó, hogy olyan voltam-merevedett meg arca.- Tudod te milyen rossz, ha a szerelmedet a legjobb barátaid kúrják, miközben te csak nézed?-tette fel a költői kérdést.
-A szerelmed?-nagy, kerek szemekkel pillantottam tiszta, gyönyörű, zöld szemeibe.
-Persze. Szerinted miért próbálok folyton a közeledben lenni?-sóhajtott fel. Eléggé szomorúnak látszott.
Nem tudtam mit tegyek. Hátára fordítottam, majd csípőjére ültem, lehajoltam és egy szerelmes csókot nyomtam az ajkaira.

-Én is szeretlek, Harry. Nagyon, nagyon szeretlek- mosolyogtam rá, megvillantva gödröcskéimet.
Szempárja felcsillant, adott egy puszit ajkaimra, majd maga mellé döntött újra, a karjaiba vont és arcát nyakamba temette. Nem kellett semmit mondanunk. Tudtuk, hogy ettől fogva minden meg fog változni. Egymáshoz bújtunk és rögtön az álmok tengerébe merültünk.


~Nao~ és #Adrus

2014. október 30., csütörtök

Bemutatkozás

Sziasztok!

Mint látjátok, ez egy, a már megszokott fanfiction-ök közül.Ketten vagyunk írói a perverzséggel bőven ellátott oldalnak.Szeretnénk megmutatni tudásunk, melyet az eddig olvasott blogok,és sok-sok szerepjátékok árán gyűjtöttünk össze. Itt is -ahogy a hasonló tartalmú weblapokon- kérhettek történeteket, melyeket legjobb gondolataink szerint, és persze a ti leírásotok alapján el is készítünk.



Jelölésem: ~Nao~ 
Elérhetőségeim: 
És ha szeretnétek, kövessetek Instagramon (http://instagram.com/noncsitaylor / noncsitaylor) is. 

Főszerkesztőtársam jelölése: #Adrus
Elérhetőségei: 


Reméljük tetszeni fog az oldal és a rajta lévő tartalom.:)


~Nao~